Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogató!

Horváth Miklós

Nagy örömmel köszöntöm településünk honlapján.
Köszönöm, hogy megtisztel bennünket figyelmével és érdeklődésével. Engedje meg, hogy röviden bemutassam községünket, és kérem, hogy az általam ismertetettekről győződjön meg személyesen is.

Velem az ország nyugati határán, a Kőszegi-hegység lábánál, erdőkkel övezett festői környezetben elhelyezkedő, mintegy 340 fős település.

Községünk páratlan klimatikus adottságának, valamint az itt élő emberek kedvességének és vendégszeretetének köszönhetően a XIX. sz. végétől ismert nyaraló- és kirándulóhely, tiszta levegője a légúti betegségek kiváló gyógyítója. Szerencsénkre még mindig a béke egyik szigetének is tarthatjuk, hiszen a házak előtt számtalan helyen találunk becsületkasszás termékeket, amelyen mindig elámulnak az ország más részéből jött látogatók.

Híres a vidéket övező őshonos szelídgesztenyés, a 2-300 éves óriási fák botanikai ritkaságok is egyben. A falu határában lévő kétkerekes ma is teljesen üzemképes Schulter-malmot számtalan látogató keresi fel a tavasztól őszig tartó időszakban.

Különféle igényeket kielégítő falusi vendégházak és panziók várják a kikapcsolódni vágyó turistákat. Vendégeink a közeli túralehetőségek /Szent Vid, Irottkő, Cáki pincesor, bozsoki Sibrik kastély/ mellett Kőszeg, Szombathely, Ausztria közelsége miatt minden évszakban találnak számukra érdekes programokat. Községünkön halad át az egyre jelentősebb turizmust kiszolgáló Írottkő Natúrpark kiépített kerékpárút, amely a szomszédos Bozsok községnél csatlakozik a burgenlandi kerékpárút hálózathoz.

A helybeli lakosok bizalma alapján 1990-től lehetek a község polgármestere. Munkatársaimmal együtt egy hagyományait megőrző és tisztelő, fejlődő és élhető település megteremtésén dolgozunk. Különös figyelmet fordítunk környezeti, valamint történelmi értékeink megóvására, gasztronómiai szokásaink megőrzésére.

Jöjjön el hozzánk, pihenjen, kapcsolódjon ki nálunk! Szeretettel várjuk községünkbe!

Tisztelettel:

Aláírás

Horváth Miklós
polgármester

Vissza a főoldalra